ERTLER ALIZ

ERTLER ALIZ
ERTLER ALIZ
Világutazó, szabadúszó író, grafikus

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatói között mindig is akadtak olyanok, akik a komfortzónán túllépve, határaikat feszegetve értek el kiemelkedő eredményeket. Vendégünk, Aliz, a kar egykori diákja, aki mára digitális nomádként, világutazóként és szerzőként vált ismertté. Könyvében, a „Menni kell! – Utazások a komfortzónán kívül Brazíliától Kamcsatkáig” című művében nemcsak élményeit osztja meg, hanem inspirációt is nyújt az utazás és a határok feszegetésének szépségeiről. Vele beszélgettünk pécsi évekről, életútjáról, és arról, hogyan alakult a közgazdász diploma kreatív, nem mindennapi karrierré.

Annak idején, amikor döntened kellett a továbbtanulásról, a pécsiközgázt választottad. Jó döntés volt?
Abszolút jó döntés volt. Én igazából kizárásos alapon választottam, bevallom, mert tudtam, hogy mi nem akarok lenni, de azt nem, hogy mi akarok. A közgázt egy jolly joker szaknak tartottam, ami valahol az is volt, mert nagyon-nagyon sokrétű dolgot tanultunk. Nyilván valami sokkal jobban érdekelt, valami kevésbé, de egyébként a tanulmányokon kívül egy csomó olyan dolog is történt itt velem, ami nagyon befolyásolta az életemet. Például, nagyon klassz volt a kollégiumi élet, a Tudományegyetemi Napok, nagyon szuper módon összekovácsolta az embereket és egy csomó mindent kellett használnunk a tudásunkból meg a kreativitásomból. Volt lehetőségem, ösztöndíjra, hogy Dániába menjek egy évre. Azért ezek fantasztikus dolgok, amik befolyásolták az egész életemet.

Az egyetemi évekről milyen emlékeket őrzöl? Jól érezted magad a Kar hallgatójaként?
Nagyon, nagyon. Most, nem sokat voltam Pécsett azóta. Volt két éve évfolyamtalálkozónk, előtte talán egyszer voltam. Nekem abszolút nosztalgikus érzésem volt, annak ellenére, hogy eszméletlenül megváltozott a város, meg az egyetem is. Kollégiumba még nem jutottam el, lehet, hogy majd beugrok.

A kollégium is tetszett annak idején? Jó közösség volt?
Nagyon! Abszolút! Én nem tudok semmi rosszat mondani. Tényleg, volt egy-két tantárgy, ami nehezebb volt, de hol nincs ilyen, meg egyébként utólag annak is hasznát vettem.

Amíg az egyetemen tanultál, volt már konkrét elképzelésed, hogy utána mit fogsz majd kezdeni a közgazdász diplomával? Milyen irányba indulj el?
A marketing szak volt nekem a legszimpatikusabb. Akkor sajnos még nem volt turizmus, lehet, hogy az beszippantott volna, de akkor még nem volt. Marketing volt leginkább. Talán ez a kreativitás miatt, mert bennem nagyon erősen bennem volt mindig a művészetek iránti vonzalom. Meg a természet szeretete és igazából ezt nem nagyon tudtam, hogy ötvözni, az utazásokban tudtam, de tanulmányokban nagyon nem. De mindenképpen valami kreatív szakmát akartam és a marketing tűnt el a legkreatívabbnak. Egyetem után nagyon hamar Hollandiában találtam magam, mert az ösztöndíj alatt Dániában megismertem a férjemet, aki a mai napig a férjem, harminc éve vagyunk együtt. Hollandiában egy picit más volt a munkakeresés folyamata, mint itt, de nagyon klassz munkáim voltak, nem a klasszikus marketinges munkák, kiadó vállalatnál dolgoztam. Akkor még inkább projektmenedzserként, kicsit a marketing is szerepet játszott, de ott kellett grafikusokkal dolgoznom. Hazatérve Magyarországra, itt sem igazából a klasszikus közgazdász munkáim voltak. 2020 óta szabadúszó vagyok és Badacsonyörsön élünk némi kerülővel, mert Amszterdam után még Moszkvában éltünk három évig és Dubaiban egy évig. Ez a férjem munkájának volt köszönhető, de nagyon jó volt, mert ott is tudtam távmunkában dolgozni, mostanra tizenhárom éve távmunkában dolgozom.

Te digitális nomád vagy már tizenhárom éve ezek szerint?
Igen, akkor még nem létezett ez a szó, én ezt már műveltem, és mostanra négy éve van egy kis vendégházunk is Badacsonyörsön. Ez Wildboar Cottage néven fut, a Vaddisznó Ház kicsit vadabbul hangzik magyarul, próbáljuk a nemzetközi vendégeket is elérni. A névválasztás nem véletlen, mert nagyon közel vagyunk ott az erdőhöz, úgyhogy vaddisznóból aztán nincs hiány, de mi örülünk nekik, mert úgy látjuk, hogy mi mentünk oda és ők voltak ott előbb.

Mire vagy a legbüszkébb az eddigi karrieredben elértek közül?
A könyvemre. A könyv, amit az olvasók nem látnak, de én az elmúlt két évben a munkám mellett ennek a megalkotásával foglalkoztam.

Mi a címe a könyvednek?
Menni kell! Utazások a komfortzónán kívül Brazíliától Kamcsatkáig. Ez azért született, mert régen Afrikába vágytam, ami évekkel később megvalósult és a világ körülbelül száz országában voltunk mostanra. Ezek közül nekem a legnagyobb élményeket azok jelentették, amikről a legtöbb ember azt gondolja, hogy veszélyes, koszos, érdektelen és egyáltalán oda el sem lehet jutni. Itt voltak a legnagyobb élményeim és úgy gondoltam, hogy ennyi év után ezt valahogy szeretném megosztani.

Mik voltak a visszajelzések a könyv tekintetében?
Általában nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Sokan azt mondták, hogy nem is értik, hogyan tudtam ezt mind összehozni. Ez egy 304 oldalas könyv, amely több mint 600 képet tartalmaz. A könyvemet 32 téma köré szerveztem, amelyek 100 történeten keresztül mutatják be, mit jelent ugyanaz a téma különböző országokban. Az ábécé betűi mentén haladunk, A-tól Zs-ig, és minden betűhöz tartozik egy-egy témakör, mint például a cirkalmas csodaszállások, az étel, ital, vagy épp a zsibvásár. A végén pedig Badacsonyörsön zárom a könyvet, amely számomra az utazások végének szimbolikus helyszíne, hiszen ott élek.

Badacsonyörsi szállásadóként, vendéglátóként mi a tapasztalatod? Tudod hasznosítani, amit a Karon tanultál turisztikai szakemberként?
Azt hiszem, igen, most ezt ugye már nehéz elválasztani, hogy mi az, amit tanultam, mi az, ami a későbbi években rakódott rám, de biztos, hogy ez a szemlélet megvan. Azt látom, hogy mivel ez a sajátunk, az ember extra lelkesedéssel dolgozik vele. Nyilván nem vállalnám, és nem is lennék alkalmas például egy húszszobás hotel üzemeltetésére vagy működtetésére. Ez teljesen más. Itt teljes rálátásunk van az egészre, és persze figyeljük a trendeket is, hogy mi történik a piacon.

Hogyan döntöd el, hogy mi lesz a következő úti cél? Ahol még nem voltál, oda mész?
Általában télen utazunk, mert akkor a legolcsóbb. Nem a karácsonyi időszakra gondolok, hanem inkább novemberre, januárra vagy februárra. Ilyenkor lehet igazán jó áron jegyeket találni. A kontinenseket is váltogatjuk. Európát télen kevésbé preferáljuk, bár Dél-Európa néha szóba jöhet. Viszont például Izlandon már jártunk novemberben, mert sokkal olcsóbb volt, mint nyáron, és kevesebb a turista is. Figyelem az árakat, mások a tőzsdét nézik, én a repjegyeket. Nagyon fluktuálnak az árak, néha két napig elképesztően olcsó ajánlatokat lehet találni. Nincs olyan ország, ahova ne mentünk volna szívesen, de van, ahova nem biztos, hogy visszamennénk. Ez a visszatérés kérdése érdekes, mert annyi felfedezésre váró hely van a világon. Igyekszünk mindig új helyeket választani. Nem mindig utazunk együtt, de van néhány hely, ahova különösen szeretünk visszajárni.

Azt mikor döntötted el, hogy könyvet is fogsz írni az úti élményeidről, kalandjaidról?
Ebben a Covid-járvány "segített", mert akkor kezdtem el igazán elgondolkodni azon, hogy mi lesz, ha egyszer ennek vége lesz. Azt hittem, az utazás majd akkor fog alábbhagyni vagy véget érni, ha betegek leszünk, idősek, vagy valami hasonló. De ez nagyon gyorsan jött, és kicsit megrémültem attól, hogy mi lesz, ha ez a fajta szabadság korlátozódik a jövőben, vagy bármikor történhet valami, ami miatt nem lehet utazni. Ekkor próbáltam megnyugtatni magam azzal, hogy már így is elég sok mindent láttam. Érdekes, hogy előtte nem is nagyon osztottam meg ezeket az élményeket, még barátokkal vagy ismerősökkel sem. Valahogy úgy éreztem, hogy az emberek elvannak a saját kis életükkel, és talán nem érdeklik őket az én történeteim. Ráadásul nem igazán tudtam mit kezdeni az olyan megjegyzésekkel, mint „jaj, de jó neked”, „de bátor vagy”, „nem félsz?” Ezekkel a kérdésekkel kicsit zavarban voltam. Úgy éreztem, hogy egy könyvben jobban végiggondolhatom, mit akarok elmondani, és hogyan építsem fel az egészet. Talán így egy teljesebb képet adhatok. A Covid alatt kezdtem el gondolkodni a struktúrán, ami körülbelül fél évig tartott, mire kitaláltam. Az ábécés rendszert ráadásul angolul is meg kellett valósítani, ami nem volt könnyű, de sikerült. Úgy érzem, egész jó lett.

Meg lennék lepődve, ha nem lenne legalább még egy könyvre való muníció. Jól sejtem, hogy van annyi élményed, ami egy könyvbe nem fért bele?
Biztos, hogy van, de most még azért erre koncentrálnék, mert ahogy említettem, magánkiadás. Illetve, azért tényleg nem erről szól, mert ez egy szívszerelem lett és nagyon lelkes vagyok, egy kicsit arra szeretném az embereket ösztönözni, hogy utazzanak és nézzenek körül.

Bíztatnád a mostani felvételizőket arra, hogy idejöjjenek a pécsi közgázra?
Feltétlenül. Ahogy mondtam, nem sokat voltam itt Pécsett, és amikor most ide bejöttem, tátott szájjal néztem, ahogy az épület megújult, a struktúrákat, vannak ezek a kivetítők, folyamatosan mennek a programok, amik vannak. Nem látok bele a mostani oktatás színvonalába, de ahogy itt beszélgettem akár veletek, akár másokkal, elég komoly tudást lehet itt megszerezni, és olyan háttér van itt, olyan szolgáltatások, amit álmomban nem is tudtunk volna elképzelni akkoriban.

Ha egy-két szóval össze kéne foglalni, hogy a te életpályádból mit tanulhattak a mai hallgatók. Mi lenne ez a néhány szó? Hogy mondanád el nekik, nagyon röviden?
Mindenféle nyomás és elvárás ellenére vagy mellett az ember adjon teret annak, hogy gondolja végig, hogy ő mit szeretne. És nemcsak az eszével, hanem így teljes tudatával, szívével, hogy neki mi fontos, és próbálja abba az irányba terelni a döntéseit.