Balatoni András

Balatoni András
MNB
közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karáról kikerülő tehetséges, szakmájukban megkerülhetetlen alumnik sora kiemelkedő nevekkel van tele. Sokan a versenyszférában érnek el sikereket, mások az akadémiai munkából veszik ki a részüket és a közigazgatás terén is sokan bizonyítottak már. Balatoni András mindhármat elmondhatja magáról. Vele beszélgettünk a pécsi emlékekről és arról, mi került a tarisznyába az Alma Materben.

Annak idején, amikor döntened kellett a továbbtanulásról, a Pécsiközgázt választottad. Jó döntés volt?

Azt hiszem, igen és a döntésben több tényező is szerepet játszott. Egyrészt tősgyökeres pécsi vagyok, itt születtem és az egyetem elvégzésig ez volt az otthonom. Másrészt már akkor is jó híre volt a Pécsiközgáznak, emellett két unokatestvérem is ide járt, így már kicsit gimnazistaként is belecsöppenhettem az egyetemi közegbe. És természetesen az opportunizmus: a gimiben elég jól ment a matek és töri, amiből felvételizni kellett. Ezek után az lett volna talán inkább furcsa, ha nem a Pécsiközgázra jelentkezem.

Hogy mennyire volt jó választás? 15 éves makrogazdasági háttérrel én vezetem a Közgazdasági Előrejelzés és Elemzés Igazgatóságot a Magyar Nemzeti Bankban. Emellett Közgazdasági Szemle makrogazdasági rovatvezetője vagyok, valamint a Magyar Közgazdasági Társaság Gazdaságpolitikai és gazdaságelméleti szakosztály elnökségi tagja. Szakmailag nem hiszem, hogy valaha többre vágytam volna.

Milyen emlékeket őrzöl az egyetemi évekről, mit emelnél ki az itteni szakmai és közösségi élményekből?

Nagyon szerettem az egyetemre járni. Kifejezetten élveztem a kihívást jelentő tantárgyakat, mint a matek, mikroökonómia, statisztika, ökonometria, operáció-kutatás. Akkor még osztatlan képzésben a regionális gazdaságtan specializációra jártam, ahol Varga Attila élvonalbeli közgazdasági eredményeket tanított nekünk. De nagyon motiváltak azok hard core módszertani órák is, mint az evolúciós algoritmusok Bogulya Istvánnal, játékelmélet Varró Zoltánnal, vagy a projetmenedzsment ütemezési problémái Csébfalvi Györggyel.

Mindig úgy éreztem, hogy valami különlegesen hallgathatok, csinálhatok az egyetemen falain belül, hogy ami ott bent történik, az tényleg élvonalbeli, és összetehetem a két kezemet, hogy ilyen penge tanáraim vannak és hogy ide járhatok.

Emlékszel arra, hogy miért fordultál az elméleti közgazdaságtan felé? Mi vagy ki inspirált a tudományterület kiválasztásakor?

Volt szerencsém Bessenyei István tanár úrtól két félév mikrót és egy félév növekedéselméletet hallgatni, ami az egyetemi évek legszebb intellektuális kalandja volt számomra. Amikor utolsó éves voltam két tanszékre is hívtak PhD-zni, de számomra akkor egyértelmű volt, hogy a makrogazdasági kérdések, a gazdaságpolitika elmélete, gyakorlata és empíriája a legvonzóbb - tehát maradt a Pécsiközgáz. Ebben nagyon nagy szerepe volt annak az ökonometriai tudásnak, amit Pintér József tanár úrtól kaptam.

Pontosan mely területtel foglalkozol és miből áll a munkád jelenleg?

Mi vagyunk a felelősek az Magyar Nemzeti Bankon belül a makrogazdasági elemzések és előrejelzés elkészítésért. 25-30 fő dolgozik az igazgatóságon, az én feladatom így elsősorban vezetési, vagyis, hogy a kollégák a megfelelő információval, szervezeti és infrastrukturális háttérrel, kellő erőforrással és motivációval el tudják készíteni azt az anyagot, amit a döntéshozók szeretnének látni, olvasni, hallani. Ehhez persze kell tudni a szakmát is, de nekem már elsősorban az a feladatom, hogy helyzetbe hozzam a kollégákat, a gólokat majd ők berúgják. És mindig berúgják, mert nagyon, nagyon jó csapatom van.

Milyen úton jutottál el idáig, mik voltak a fontos állomások és milyen tapasztalatokat szereztél?

Az egyetem után a pályámat ECOSTAT kutatóintézetben kezdtem, ami a miniszerelnökség alatt funkcionáló makrogazdasági kérdésekkel foglalkozó műhely volt. Érdekes három évet töltöttem ott, megismerkedtem remek közgazdászokkal, statisztikusokkal, láttam élőben is működni, vagy sokszor nemműködni, azokat az ökonometriai modelleket, amiket az egyetemen tanultunk. 

2010-ben Mellár Tamás hívott, hogy csatlakozzak az akkor alakuló Századvég Gazdaságkutató Zrt-hez. Kicsi, de nagyon lelkes csapatunk volt, akik rendkívül elkötelezettek voltak a közgazdaságtudomány akadémiai művelése iránt. Mikor Tamás elment a cégtől, én vettem át a helyét, így 2011 nyarán - 28 évesen - kutatási igazgató lettem. Nem tudok elég hálás lenni Heim Péternek és Várkonyi Gáspárnak, akik támogatták az ambícióimat. Ebben persze nagy segítségemre volt Tóth G. Csaba barátom, akivel egy napon kezdtünk az ECOSTAT-ban, de sikerült őt is átcsábítanom a Századvéghez. Nagyon termékeny időszak volt számomra akadémiai szempontból is, a Közgazdasági Szemlébe is elkezdtem cikkeket írni és egyre jobb visszhangja lett a cégnél folyó szakmai munkának.

Aztán 2013-ban kaptam egy ajánlatot az ING Bank Magyarországi Fióktelepétől, ami egy merőben új kihívás volt. Ez az újdonság részben abból fakadt, hogy sokkal közelebb kerültem a piacokhoz, láttam, kik és miért veszik, vagy épp adják a forintot és az államkötvényeket.      A média különösen fontos eleme lett munkámnak, egy-egy évben több száz interjút adtam. Ebben az időszakban az előrejelzéseim nagyon jónak bizonyultak, a Reuters-MNB közös versenyén egyszer második, egyszer harmadik lettem a három év alatt több mint 30 előrejelző közül. Részben ez a teljesítmény lehetett az, ami miatt egyszer megcsörrent a telefon, és kaptam egy visszautasíthatatlan és rendkívül megtisztelő ajánlatot a Magyar Nemzeti Banktól…

Összetett és felelősségteljes munkakör a tiéd. Mit gondolsz a munkahelyed, az MNB gazdaságban betöltött szerepéről és arról, hogy hogyan tudja a jegybank emelni a társadalmi jólétet?

A modern jegybanki gyakorlat az inflációs célkövetési rendszeren alapul. Eszerint a jegybanknak az elsődleges feladata az árstabilitás elérése és fenntartása. Nem véletlen, hogy a legfontosabb kiadványunk épp az Inflációs jelentés. Ebben kell bemutatnunk a gazdaság szereplőinek, hogy miért alakul az áremelkedés úgy, ahogy és melyek azok a paraméterek, amelyek révén ismét a célszintre süllyed az inflációs ráta a számunkra releváns 5-8 negyedéves időtávon. Erre azért van szükség, mert az infláció részben pszichológiai jelenség: ha sokan úgy gondolják, hogy infláció lesz, akkor valóban az lesz, vagyis a folyamat önbeteljesítő jóslattá válik. Ha azonban meggyőzően érvelünk és gazdaságpolitikánk is tükrözi az antiinflációs elkötelezettségünket, akkor bár rövid távon hullámzik az infláció, hosszútávon a folyamat gravitációs középpontja az inflációs cél marad, ami hazánk esetében három százalék. Az inflációs cél elérése és fenntartása esetén természetesen támogatjuk a kormány gazdaságpolitikáját, azaz a növekedést és a foglalkoztatást, azonban nagyon fontos, a célok egyértelmű hierarchiája. Az MNB emellett az első között kapott „zöld” mandátumot, vagyis feladatunk most már kiterjed a gazdasági növekedés ökológiai fenntarthatóságának a támogatására is

 Az eddigi karrierutad és több szerepvállalásod is indokolja a kérdést: tervezel nagyobb szerepvállalást az akadémiai szférában a munkád mellett?

Most is szívesen elvállalok egy-egy előadást a Pécsiközgázon, de adok órákat más egyetemeken is. Emellett tagja vagyok az MNB és a BME közötti együttműködés irányító bizottságának. Részt veszek emellett az MIT Regional Entrepreneurship Acceleration Programban, lektorálok olykor-olykor, szóval nem mondanám, hogy nincs semmilyen akadémiai szerepem. Persze a munka és a család most nagyon sok időmet leköti, ezért ennél többre most nem vágyom, de ki tudja, mit hoz a jövő. Én semmit sem zárok ki!

Végül mit üzennél a mostani felvételizőknek, miért válasszák a Pécsiközgázt, illetve mit tanulhatnak a te életpályádból?

Tanuljanak, mert érdemes! Használják ki az időt, amit a Pécsiközgázon töltenek! Hajtsák a tanárokat kérdésekkel, kérésekkel, legyenek nyitottak és érdeklődők a szakmájuk iránt!

A Közgazdasági Szemle, Statisztikai Szemle, vagy a Szigma korábbi számai mind-mind ingyen elérhetők, hozzáférhetők, olvashatóak, de már az is sokat jelent, ha valaki rendszeresen olvassa a portfolio.hu-t. Emellett természetesen mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom az MNB facebook accountját, youtube csatornáját. És végül élvezzék, hogy fiatalok, egy gyönyörű városban, egy csodálatos campuson tanulhatnak.