Vendégelőadói program

Alumniként lehetősége van arra, hogy a Karon megszerzett és a munka világában hasznosított elméleti és gyakorlati tudást vendégelőadás keretein belül átadja jelenlegi hallgatóinknak.

Egyre nagyobb hangsúlyt kap Karunkon, hogy az egyes kurzusokat minél színesebbé és érdekesebbé tegyünk vállalati partnereink, alumniaink által tartott vendégelőadásokkal, hogy a hallgatók már az egyetemen töltött éveik alatt is belelássanak a gyakorlat világába. A minden félévben meghirdetett World of Practice (WoP) eseménysorozat pontosan ezt a célt szolgálja, hiszen a WoP események olyan speciális tanórák adott kurzus keretein belül, amikor az oktatóval együtt egy vendégelőadó is belép a tanterembe, és ő, a saját szakmai tudását és tapasztalatát átadva tartja meg az órát, beléptetve a hallgatókat a gyakorlat világba.

WoP események végig az adott szemeszterben megrendezésre kerülnek, azonban minden félévben van 1 hét (WoP Week), amikor a többi héthez képest jóval több vendégelőadó érkezik Karunkra, és ennek jegyében szervezzük erre a hétre a „Mindenki PÉCSI akar maradni” pódium beszélgetést is. Beszélgető partnereknek olyan volt hallgatóinkat, alumni tagokat kérünk fel, akik itt Pécsen boldogultak, s lettek sikeresek. A Pécsiközgáz az alumni és vállalati kapcsolatok építése mellett, stratégiai célként tűzte ki, a terület lehetőségeinek feltárását, a régiós esélyek kommunikálását. Fontos, hogy a hallgatóink régióban maradását ösztönözzük, ezzel is támogatva a helyi gazdaság fejlődését.

Amennyiben szeretne visszalátogatni a Karra, hogy a szakterületét érintő témában vendégelőadást tartson hallgatóinknak, az alábbi e-mailes elérhetőségeken lehetősége van felvenni a kapcsolatot. Kollegáink miután azonosították, hogy melyik kurzus keretin belül lenne a legmegfelelőbb az Ön által behozott téma, felveszi a kapcsolatot az oktatóval és közösen egyeztetik az időpontot, valamint a további részleteket.

Alumni Iroda: alumni@ktk.pte.hu

Berényi Boglárka, alumni kapcsolatokért felelős munkatárs: berenyi.boglarka@ktk.pte.hu

Vendégelőadói program